fbpx

A szociális szövetkezetek közül többen nem bírták a versenyt, szociális szövetkezetünk még állja a sarat és termékeket fejleszt

A napokban egyre több tudósításban olvashattunk arról, hogy bajban vannak a szociális szövetkezetek. Sajnálatos módon sokan húzzák le a rolót, megszüntetve ezzel a helyi munkalehetőségek egy részét. A szövetkezetek legtöbbjében helyben élőket foglalkoztatnak, és helyi alapanyagokból állítanak elő olyan terméket, amely az adott tájegységre, hazánkra jellemzőek. Most, amikor a padémia miatt még inkább felértékelődött a hazai termékek szerepe fontos azt elmondani, hogy ha valaki egy szociális szövetkezet termékét vásárolja meg, azzal az adott cég mellett a tágabb környezetet, az ottani közösséget is támogatja.
A bordányi Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet 2016-ban alakult. Sokaknak talán már egybeforr a nevük a Legjava termékcsaláddal. Noha ők is naponta megküzdenek a fennmaradásért, mégis folyamatosan új termékeket fejlesztenek, keresik a helyüket a piacon, hogy minél több magyar konyhába bejuthassanak finomságaikkal.
A szövetkezet egyenlőre stabilan működik, szerencsére sokan beálltak a társadalmi vállalkozás mögé. Legújabb grillszószaikat a szegedi Kétlecsó étteremmel közösen fejlesztették ki. Míg az étterem mesterszakácsa Csabai László megálmodta az ízeket kicsiben, a szövetkezet üzemében már az üstben főzést kísérletezték ki nagy gonddal a szövetkezet dolgozói (Anett, Norbert, Margó mama és István) annak érdekében, hogy megmaradjon a szószok eredeti ízvilága, színe és állaga. A cimkék megálmodásában Kis Mónika viselt oroszlánrészt, a hölgy többek között egy magániskolával és egy bútorstúdióval is foglalkozik, de szívügyének tekinti a Legjavát is már a márka megálmodása óta. A grillszószokat népszerűsítő reklámfilmet a szövetkezet saját berkein belül oldotta meg egy náluk dolgozó médiás szakember Gyuris János keze nyomán. A fotózáshoz, forgatáshoz szükséges helyszínt és a háttérmunkát a szövetkezet folyamatmenedzsere Gubik Mariann biztosította.
Zajlik a munka, miközben a helyi önkormányzat is messzemenőkig segíti a céget, hiszen a Legjava egy helyi márka lett, amely kezd összeforrni Bordány nevével.
Az új grillszószok elkészültek, és elsőként a szegedi Helyi-ségek Boltjában debütálnak. Péntektől már megtalálhatóak a kézműves termékekeket kínáló üzlet polcain! Három új Legjava ízt lehet tehát megszeretni. Míg a Dupla barack névre hallgató szósz őszibarackos-barackpálinkás, addig a Füstös barna füstölt paprikás és barna sörös ízeket hordoz. A hölgyek kedvence a földiepres-rozéboros, amely stílszerűen a Rozé eper nevet viseli.
A fejlesztések itt nem állnak meg, a szövetkezet konyhájában már új ízeket kóstolgatnak. Várhatóan a nyár végén elsősorban az édesszájú családoknak, a sütemények szerelmeseinek szeretnének három különlegességet kínálni.
A Kormányhivatallal közösen működtetett Helyi-ség Bolt számos szociális szövetkezetnek, társadalmi vállalkozásnak jelent piaci lehetőséget a Csongrád-Csanád megye fővárosában. A szegedi bolt hamarosan bővíti webshopját is, amely még nagyobb nyilvánosságot jelenthet majd a kis helyi magyar márkák számára.

Comments are closed.